 |
Nem könnyű feladat meghatározni, mi az oka annak, hogy egy-egy
gyengébb kép győzedelmeskedett a jó felett. Mi az, ami képes a
valóságot közvetíteni a múltból a mai ember számára. A 40-50
évvel korábban készült felvételek valósághűen ábrázolják,
érzékeltetik a múltat. Gyermekeink, unokáink számára nemcsak
érdekesek, kedvesek ezek a felvételek, hanem néprajzi értékűek
is. A képeken látható öltözékek, egy mikrofon, régmúlt időket
idéz fel, megeleveníti az akkori szokásokat. "Az utolsó állomás"
pedig egy teljesen elfelejtett életformát mutat be, a kép tükre
a valóságnak. A fotográfus népnevelő is egy kicsit, a
munkájával. Én mester vagyok, szolgáltatást végeztem egész
életemben, így nekem tabu volt az avantgárd. Nagyon sok portrét
készítettem az elmúlt 55 év alatt, ez volt a kedvenc témám.
Fotózás közben elfelejtek minden bút, bajt, csak a modellre
koncentrálok. A jó portré szintén életre kel, mindent elmond
arról, akit ábrázol, életútját, pajkosságát, de bánatát is. A
szem a lélek tükre. Nagyon sok régi felvételem költözködéseim
alatt semmisült meg. Többek között Losonczi Pálról, aki akkor
még a Barcsi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke volt, és
családjáról készült felvételeim. Elvesztek a sport felvételeim
Puskás Öcsiről és csapatáról. Motorversenyzőkről, az akkor
nagymenő Puhonyról és az egyetlen női versenyzőről – Csala
Csilláról – aki férfiakkal állt
starthoz.
Fotóimat "hiányosságaival" együtt, szeretettel
ajánlom barátaimnak és kollégáimnak!
Kiss András
Kecskemét |
